Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fennhatósága alatt működő középfokú rendészeti szakképzést folytató oktatási intézmény. Tanintézetünk iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli alapképzés keretében rendőr tanulók képzésével, valamint körzeti megbízotti, bűnügyi és védelmi-biztonsági szaktanfolyami, illetve különböző céltanfolyami (katonai baleseti helyszínelő, instruktori) továbbképzésekkel foglalkozik.

Az 1998 előtt határőr laktanyaként funkcionáló intézmény 1998. április 1-től Balassi Bálint Határrendészképző Szakközépiskola néven kezdte meg működését. Neve 1999-től Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolára változott, a korábbi határrendész képzés pedig kiegészült a rendőr szakképzéssel is. Napjainkra az ország egyik meghatározó szakképző intézménye lett, a képzés irányultsága pedig a rendőr szakképzés felé tolódott.

A Budapest határától csupán pár tíz méterre fekvő intézmény kiváló természeti adottságokkal rendelkezik, a festői környezetben közel 22 hektáros területen elhelyezkedő objektum centrális, fővárosközeli fekvése, tiszta és egészséges levegője, zsúfoltságmentes állapota vonzóvá teszi a rendészeti képzésben résztvevők számára.

Iskolánk épületeiben elhelyezést kapnak az oktató tantermek, különböző szak- (informatikai, nyelvi, bűnügyi, határrendészeti), illetve szituációs kabinetek, taktikai ház, tornaterem, kondicionáló terem, étkezde. Tanulóink a 2-4, illetve 5 ágyas szobákban kollégiumi elhelyezést kaphatnak, a közös helyiségekben (könyvtár, internet szoba) pedig lehetőséget biztosítunk a kulturált szabadidős tevékenységekre

Tanintézetünk saját sportpályával, illetve lőtérrel rendelkezik, így az elméleti felkészítés mellett a gyakorlati oktatás is helyben történik. Mára kiépült az a korszerű és modern oktatási intézmény, amely terveink szerint még fejleszthető, de az eredményes tanulás lehetőségét biztosítja és a folyamatos szakmai fejlődést vetíti előre. Oktatói gárdánkat kivétel nélkül kiváló szakmai felkészültségű pedagógusok, hivatásukban sikeres szakemberek alkotják, akik emberi tulajdonságaikkal példaértékű mintaként állhatnak tanulóink elé.

Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola felvételi ponthatárai évek óta első helyen állnak a rendészeti szakközépiskolák között, tanulóink a legmagasabb felvételi eredményekkel kerülnek be a tanintézetbe.
A tanintézetben folyó oktatás során kiemelt szerepet kap a gyakorlati rendőri, illetve határrendészeti munkára történő felkészítés, a gyakorlati tanórák aránya folyamatosan nő az elméleti foglalkozásokhoz képest.

Tanulóink a közelmúltban kialakításra került szituációs kabinetben életszerű helyzetekben gyakorolhatják be a napi munkavégzés különböző fázisait, hogy tényleges munkavégzésük során már közel készségszinten legyenek képesek az egyes intézkedések végrehajtására.

Tanintézetünk oktatásának egyik alapfilozófiája, hogy tanulóink a hagyományos elméleti képzés során a különböző tantárgyaknál megszerzett ismereteket képesek legyenek szintetizálni, egymásra építeni, a gyakorlati rendőri munkába elhelyezni és komplex módon gondolkodni. E célok elérése érdekében számos innovatív didaktikai eszközt és módszert alkalmazunk. Iskolánk a rendészeti szakközépiskolák közül egyedüliként építette be Helyi Pedagógiai Programjába az országban is egyedülálló Interact Defense kiképzési rendszert, illetve a Red Man védőfelszerelés alkalmazását, melyek segítségével valósághűen, csaknem teljes intenzitással gyakorolhatják a kényszerítő eszközök alkalmazását, a különböző szituációk végrehajtása során pedig lehetőségük nyílik felmérni saját fizikai képességeiket, teljesítőképességük határait.

Intézményünk folyamatos, napi kapcsolatot tart a rendőri és határrendészeti szervekkel annak érdekében, hogy oktatásunkat a napi változásokhoz, eseményekhez tudjuk igazítani, tanulóink naprakész ismereteket szerezhessenek a gyakorlati munkában, illetve a társadalomban végbemenő változásokra, a rendvédelmi, rendészeti szerveket érintő jelenségekre reflektáljunk.
Kiemelt hangsúlyt fektetünk a tanulók kommunikációs, illetve idegen nyelvi képzésére, mely hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásával még nagyobb szerepet kapott.
Széles körű közösségi kapcsolatainknak köszönhetően iskolánk gyakran tesz eleget a rendvédelmi, rendészeti szervek, valamint civil szervezetek meghívásainak, hogy tanulóink által tartott bemutatókon keresztül népszerűsítse mind a tanintézetet, mind pedig a rendvédelmi, rendészeti szakmát. Az intézmény rendszeres résztvevője a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatnak, a Rendőrség apja alkalmából tartott ünnepségeknek.
A tanintézet díszelgő alegysége a rendészeti szakközépiskolák közül egyedülállóként készül fel, illetve vesz részt immár hagyományosnak mondhatóan a szakközépiskola helyi ünnepségein, látványos, zenés bemutatón keresztül mutatja be az alaki mozgások különböző koreográfiáit.

Fontos célkitűzés tanintézetünk számára, hogy tanulóink olyan magas szintű képzést kapjanak, illetve az iskoláról kikerülve olyan biztos elméleti és gyakorlati tudással rendelkezzenek, mely a Magyar Köztársaság Rendőrsége szakmai és állampolgári megítélését is pozitív irányba formálja.